Mozgásérzékelők típus szerint (2.rész)
Az előző blogunkban olvashattak a kültéri védelmet biztosító mozgásérzékelőkről, most lehetőségük van a beltéri védelemért felelős eszközöket is megismerni.
A beltéri védelem, másként nevezve térvédelem otthonok, intézmények és üzletek belső tereinek, illetéktelen behatolástól történő megóvását jelenti. Ennek érdekében is leginkább mozgásérzékelőket használnak a szakemberek, de sok esetben nyitásérzékelőt is alkalmaznak az ajtókra és ablakokra felfúrva, illetve ragasztva. Fémajtók és garázskapuk esetében speciális nyitásérzékelők felszerelése szükséges, melyeket ugyancsak fúrni vagy ragasztani lehet az adott felületre. Színben leginkább a fehér dívik, de lehetőség van barnát választani.
Ha üvegfelületeken való behatolásról van szó, akkor üvegtörés érzékelők használata a célszerű.
Mindezen mozgásérzékelő eszközök mellett meg kell említeni az infra sorompót is, mely egyaránt használható kül és beltéri védelem esetén. Ez az eszköz két részből tevődik össze, melyek az adó, illetve a vevő. Ezek különböző távolságra, akár 160 méterre is elhelyezhetőek egymástól, és közöttük infra sugarak biztosítják a védelmet. Ha a sugárzás megszakad, akkor az azt jelenti, hogy valami elhaladt a két érzékelő között és a riasztás beindul.
Az érzékelők megfelelő kiválasztása minden esetben a szakember feladata és csak helyszíni felmérést követően kezdődhet meg tervek elkészítése. E során határozzák meg a riasztórendszer kiépítéséhez szükséges mozgásérzékelők típusait, számát és elhelyezésük pontos helyét. Ezt követően tud a szakember pontos végösszeget mondani a megbízó számára és a riasztórendszer kiépítéséhez szükséges időtartamra is ekkor derül fény.