Hogyan működik egy behatolásjelző rendszer

Üdvözöljük a DSC biztonsági rendszerek áttekintésében. Egy riasztó rendszer első látásra bonyolultnak tűnhet, de ezzel a kis rövid bemutató segítségével, rávilágítunk, hogy a DSC rendszer rendkívül egyszerű és könnyen használható bárki számára. 

Természetesen a behatolásjelző rendszerek védenek az illetéktelen behatolók ellen, de az életünket veszélyeztető környezeti és természeti hatások ellen, mint a füst, szén-monoxid, az alacsony hőmérséklet és a vízszivárgást is képesek jelezni. Igazi VÉDELMI rendszerek.

Számos új lehetőségeket biztosít a rendszer felhasználóinak. Egy elkészült házban/lakásban az utólagos kábelezés már számos esetben nem kivitelezhető. A vezeték nélküli rendszerek ebben az esetben tökéletes megoldást kínálnak. Szükségtelenné teszik a vezetékezést miközben ugyanazt a biztonsági szintet és szolgáltatást nyújtják, mint a hagyományos, vezetékes rendszerek.

Billentyűzet és központ

Minden biztonsági rendszer rendelkezik legalább egy billentyűzettel, amely általában a bejárati ajtó közelében van elhelyezve. Ez lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy élesítse rendszerét, amikor elmegy, illetve hazaérkezésnél kikapcsolja. A DSC billentyűzetek különböző méretben és funkciókkal állnak rendelkezésre igény szerint, vezetékes és vezeték nélküli változatban.

A DSC rendszerek élesíthetők/hatástalaníthatók vezeték nélküli kulccsal. Ez lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy csupán egy gomb megnyomásával be illetve kikapcsolja rendszerét. Néhány DSC rendszerhez illeszthető fali 4 nyomógombos vezeték nélküli panel is. Hasonló, mint a vezeték nélküli kulcs, élesíthető, hatástalanítható a rendszer egy-egy gomb megnyomásával, de nem helyettesíti a billentyűzetet, csupán kényelmi szempontokat szolgál.

Héjvédelem

A héjvédelem az első védelmi vonal a behatoló ellen. Magában foglalja az ajtó/ablak nyitásérzékelőket és a rezgésérzékelőt is.

A nyitásérzékelőket általában ajtóknál/ablakoknál kell elhelyezni, mindenekelőtt az épület földszintjén. Céljuk, hogy a rendszer jelezze, ha az ajtó/ablak nyitva vagy zárva van. A rendszert lehet programozni úgy, hogy ha egy ablak/ajtó nyílik, azonnal riasztást adjon vagy elindítson egy késleltetést, ami idő alatt ki lehet kapcsolni a rendszert. A késleltetést leggyakrabban a főbejáratnál használjuk, ahol a felhasználó általában belép vagy elhagyja az épületet.

Az ajtó/ablak nyitásérzékelőket is ki lehet iktatni, amikor beélesítjük a rendszert. A kiiktatás lehetőséget ad arra, hogy bekapcsoljuk a rendszert úgy, hogy egy vagy több ajtó/ablak ideiglenesen nyitva hagyható legyen. Pl.: egy kiiktatott ablaknyitás érzékelőnél az ablakot nyitva hagyhatjuk, miközben a rendszer többi része be van kapcsolva. A kiiktatott zóna automatikusan törlésre kerül, ha a rendszert kikapcsoljuk.

Belső védelem

A beltéri védelem a második védelmi vonala a riasztó rendszernek. Ide sorolhatjuk a mozgás és üvegtörés érzékelőket.

Mozgásérzékelőket akkor használjuk, ha senki sem tartózkodik a helyiségben. Az érzékelő feladata, hogy jelezze a központnak, ha a helyiségben mozgás történik. Mozgásérzékelőink 25kg-ig kisállat védettek. Ez lehetővé teszi, hogy a házi kedvencek szabadon mozoghassanak otthonunkban élesített állapotnál is, mellette távol tartva az illetéktelen behatolókat.

Üvegtörés érzékelőink jelzik a központnak, ha betörnek egy ablakot. Így elriasztja a behatolót, hogy a betört ablakon bejusson a védett területre.

Élet és érték védelem

Ide tartoznak az alábbi eszközök: füst, szén-monoxid, alacsony hőmérséklet -és vízérzékelők.

Füst és szén-monoxid érzékelőket lehet illeszteni a rendszerhez, amelyek veszély esetén időben riasztást adnak. A távfelügyeletet is riaszthatják ilyen veszélyek esetén. A távfelügyelet ilyen jelzéskor azonnal intézkedni tud, a megfelelő beavatkozó egységeket a helyszínre tudja küldeni, például Tűzoltóság, Rendőrség, Mentők.

Alacsony hőmérsékeltérzékelők egyes DSC billentyűzetekbe vannak beépítve. A téli hónapokban az alacsony hőmérsékletérzékelő segít figyelmeztetni a beltéren kialakuló fagyok ellen. Ennek következménye lehet a fűtési csövek elfagyása, törése. Hasznos funkció, ha a felhasználó messze van a helyszíntől vagy hosszabb ideig távol tartózkodik. (például: nyaralóban, ...)

A vízérzékelő egy lehetőség, hogy figyelmeztesse a felhasználót a csőtörés vagy vízszivárgás tényéről. Ezek az érzékelők segítenek megakadályozni, hogy a csőtörés okozta vízszint emelkedés jelentősebb károkat okozzon. Célszerű ezeket az érzékelőket a vizes helyiségekben, mosógépek, szivattyúk közelében vagy alagsorba, pincében elhelyezni. A távfelügyelet ilyen jelzéskor azonnal intézkedni tud, a megfelelő beavatkozó egységeket a helyszínre tudja küldeni.

Cégünk elsősorban a kiváló minőségű kanadai DSC riasztórendszereket forgalmazza, telepít, karbantartja. A lakásba vagy más nem lakás célú ingatlanokba épített riasztók, másik nevén behatolásjelzők alapjába véve nem különböznek egymástól. A riasztóhoz csatlakoztatott egységeket pl: érzékelők, hang és fényjelzők, kezelőegységek stb, típusát és számát mindig a védett objektum helyi adottságai, illetve egyéni igények határozzák meg.

Hogyan működik egy behatolásjelző rendszer

Üdvözöljük a DSC biztonsági rendszerek áttekintésében. Egy riasztó rendszer első látásra bonyolultnak tűnhet, de ezzel a kis rövid bemutató segítségével, rávilágítunk, hogy a DSC rendszer rendkívül egyszerű és könnyen használható bárki számára.

Természetesen a behatolásjelző rendszerek védenek az illetéktelen behatolók ellen, de az életünket veszélyeztető környezeti és természeti hatások ellen, mint a füst, szén-monoxid, az alacsony hőmérséklet és a vízszivárgást is képesek jelezni. Igazi VÉDELMI rendszerek.

Számos új lehetőségeket biztosít a rendszer felhasználóinak. Egy elkészült házban/lakásban az utólagos kábelezés már számos esetben nem kivitelezhető. A vezeték nélküli rendszerek ebben az esetben tökéletes megoldást kínálnak. Szükségtelenné teszik a vezetékezést miközben ugyanazt a biztonsági szintet és szolgáltatást nyújtják, mint a hagyományos, vezetékes rendszerek.

Kommunikáció a Távfelügyelettel

Annak érdekében, hogy a riasztó rendszer valóban hatékony legyen, össze kell kötni egy távfelügyeleti állomással. A távfelügyelet reagál az adott sürgősségi helyzetre, amikor riasztás érkezik egy objektumból. Felveszi a kapcsolatot a Felhasználóval telefonon, hogy ellenőrizze a riasztást és szükség esetén a kivonuló szolgálatot a helyszínre tudja küldeni.

A riasztó rendszer képes kommunikálni a Távfelügyelettel telefonon, interneten, illetve a GSM/GPRS hálózaton keresztül is. Ezek közül manapság a leggyakoribb és legmegbízhatóbb a GSM/GPRS kommunikáció.